Home » SZSE/A

SZSE/A

A csapat magja 2000-2005 között a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) kovácsolódott össze. Valakit az órán, valakit a kosárlabda pályán és valakit a híd alatt szedtünk össze, hogy csapatunk tagja legyen. Már az egyetemi évek alatt együtt játszottunk az SZTE bajnokságában. Az iskola befejezését követően a társaság nagy része Budapestre költözött, hogy belevágjunk a nagybetűs életbe. Szerencsére a kosárlabdát nem hanyagoltuk el, így régi ismerősökkel hozott újra össze a sors, akiken keresztül persze új emberekkel ismerkedhettünk meg. akikkel szépen bővült a társaságunk. Néhány év hobbi kosárlabda után arra gondoltunk, hogy szívesen megmérettetnénk újra magunkat valamilyen bajnokságban. Két szezon erejéig az Egyetemi és Főiskolai Amatőr Kosárlabdázók Egyesületének (AKE) senior ligájában játszottunk Szparika néven, melyet még az egyetem alatt vettünk fel. 2012-ben átnyergeltünk a Budapest Bajnokságba már az addig is a csapatunk otthont adó Szabadtéri SE égisze és neve alatt. Az első szezonunkat a legalsó D ligában kezdtük, ahonnan az első évet követően szerencsés módon sikerült felkerülnünk a C ligába, ahol már negyedik éve koptatjuk a parkettát.